A CORVIN MOZI MELLETT

Rendelő: Budapest, VIII. Corvin köz 4.

16-20 éves kor körül számíthatunk a bölcsességfogak lassú előbújására. A több éven át tartó folyamat számos kellemetlenséggel, sőt meglepetéssel járhat, ezért érdemes e fogak kibúvását és állapotát ellenőriztetni!

Modern kori probléma – tudta-e, hogy…

…sokezer éves elődeinknél kevésbé okozott problémát a bölcsességfog?

Őseink a miénknél nyersebb kosztot fogyasztottak, állkapcsuk szélesebb volt, mely elegendő helyet biztosított a bölcsességfogak számára is. A főtt ételek elterjedésével azonban lassan elszoktunk a megerőltető rágástól, melynek eredményeként állcsontunkban is kevesebb hely jut a fogaknak!

A később előbúvó bölcsességfogak így gyakran megrekednek vagy ferdén bújnak elő.

A bölcsességfogakról és azok fájdalmáról bővebben

A bölcsességfogak sokszor szerencsétlen helyzetben fejlődnek ki, és nem foglalják el megfelelő helyüket a szájüregben. Általában alacsonyabb állásban törnek elő és ferdén nekidőlnek az előttük álló hetes fognak. 18-24 éves korunkban ezen fogak befejezik fejlődésüket, a kialakult helyzet később nem fog változni.

Olyan eset is lehetséges, hogy a bölcsességfog fekvő helyzetben reked, és nem tud kibújni. Egyes esetekben begyullad, és gennyes góc alakul ki körülötte és elkezd fájni.
De sokszor észrevétlenül, egyéb tünetek, pl. hajhullás, bőrpír megjelenésekor, góckutatás keretén belül derül fény a kiváltó okra.

A góckutatásról itt írunk részletesen…

A rendellenes állású fogak eltávolítása javasolt, mert:

  • az ínyen részben már áttört fogkorona körül ismétlődő, kellemetlen panaszokat okozó gennyes gyulladás keletkezhet, mely szájzárt okozhat.
  • a csontban elhelyezkedő fogkorona körül a csontot elpusztító ciszta alakulhat ki.
  • a bölcsességfog előtt elhelyezkedő őrlőfogat a rendellenes állású fog által kifejtett nyomás károsíthatja.
  • a nehéz tisztíthatóság miatt a fogak hamarabb szuvasodnak.
  • a fog körüli gyulladás a szervezet távolabbi részeire is átterjedhet, ún. gócbetegséget okozhat.
  • a rendellenes irányban fog által kifejtett nyomás az egész alsó fogsort torzíthatja, harapási rendellenesség keletkezhet, mely sokszor későbbi fogszabályozó kezelés oka.
  • fogpótlások készítésekor felfekvést, törést okozhatnak

Rendellenes állású bölcsességfogak, nyolcas fogak röntgenfelvételen:

Mit tehetünk a bölcsességfogak okozta panaszok, negatív következmények elkerülésére?

Rendelőnkben sokszor kezelünk bölcsességfoggal kapcsolatos problémával pácienseket. Ezért azt javasoljuk, hogy megelőzés jelleggel, 18 éves kor felett érdemes ellátogatni egy bölcsességfog konzultációra, ahol tapasztalt szájsebész kolléga megvizsgálja, és röntgenfelvételen is kielemzi a még ki nem bújt, vagy a már kibújt, begyulladt bölcsességfog állapotát.

Mi történik a bölcsességfog konzultáción?

Először is: ne féljen 😊
Bölcsességfogat is csak alapos indokkal távolítunk el. A konzultáción nem történik foghúzás! Mikroszkópos fogászatunkon a maradó fogak megmentése a célunk!

A találkozón diagnózis felállítás történik. Mit jelent ez?

Szájsebész kollégánk megvizsgálja a fogazatot, és digitális panoráma röntgenfelvételt készít. Ezen kielemzi a bölcsességfogak állapotát, majd a részleteket írásba adja, páciensünknek kezelési tervet nyújt át, mely az esetleges lépéseket és annak díját egyaránt tartalmazza.

A legnagyobb biztonságra törekszünk:

  1. Nem egyértelműsíthető helyen, pl. ideghez közel lévő bölcsességfogak eltávolítása előtt 3D CBCT felvételen vizsgálja meg a doktor úr a fogakat.
  2. Bölcsességfog eltávolítását alaposan megtervezzük, és érzéstelenítésben végezzük.
  3. Pácienseink gyógyulását pedig nyomon követjük!

Fáj a bölcsességfogam – mi történik, ha bejelentkezem?

Amennyiben már fájdalommal küzd, minél előbb forduljon szakemberhez! Fontos tudni, hogy a bölcsességfog eltávolítását optimális esetben gyulladásmentes körülmények között végezzük.

Amennyiben az íny gyulladt, a korona körüli rést 5-6 alkalommal át kell mossuk, hogy a nyálkahártya (kb egy hét alatt) meggyógyulhasson. Csak ezek után kezdhetünk majd a műtéthez.

A fájdalom csillapítása már az első alkalommal megtörténik, mivel alapelvünk, hogy senkit nem hagyunk fájó foggal szenvedni!

Szájsebész szakorvos:

Dr. Tari Dániel

"Igényes, jól felszerelt rendelő alaposan felkészült csapattal, akik nem utolsó sorban nagyon kedvesek. Dr. Tari Dánielnek külön köszönet, hogy foghúzás közben "elviselt"! 🙂 Ami nem is volt olyan rettenetes, mint amire számítottam és korábban máshol tapasztaltam. Sőt, pozitív (!) élménnyel távoztam a foghúzás után. Még egyszer köszönet! Mindenkinek bátran ajánlom a rendelőt!"

Boros Veronika

Bölcsességfog konzultáció ára

Bölcsességfog konzultáció díja: 5 000 Ft

Digitális panoráma röntgen felvétel díja: 6 000 Ft

Érdekli a bölcsességfogai állapota? Fájdalmai vannak? Forduljon hozzánk bizalommal!

Mobilról egy kattintással is hívhat minket: +36 30 251 96 27

Írhat is nekünk: