Tudta, hogy a szájüregi problémák 95%-át a biofilm okozza?
A fogászatban mindig kiemelt célunk a megelőzés és a Gombosdentben folyamatosan kutatunk a legfejlettebb technikák után.
A biofilm, mint a tudomány egyik nagyító alatt lévő területe, bekerült a fogászati szakemberek érdeklődési körébe is!
A biofilm mikroorganizmusok egy felületen összetapadt, egybefüggő bevonatot képező sejtjeiből áll. A sejtek gyakran az általuk termelt, nyálkának is nevezett anyagokba ágyazódva helyezkednek el. A bevonat vastagsága néhány mikrométertől a milliméteres vastagságig is terjedhet, és benne több baktériumfaj szaporodhat el.
A biofilmek sok különböző fajta mikroorganizmusból állhatnak, például baktériumok, vagy gombák is elfordulhatnak bennük.
A biohártya fontos tényezője a krónikus bakteriális fertőzéseknek, mert a baktériumokat megvédi, így sokkal nehezebben pusztíthatók el, mint az egyedi sejtek, hiszen a fertőtlenítő anyagok nagyon nehezen hatolnak be a biofilm belsejébe.
Eddig a biofilm jelenlétére csak az általa kiváltott gyulladásból következtethettünk, melyet látható formában kezeltünk eddig - daganat, ciszta, gyulladás néven azonosítva.
A biofilmet laboratóriumi körülmények között vizsgálták és fedezték fel, de mi a rendelőben szintén láthatóvá tudjuk tenni: megfestéssel!
A biofilm felfedezésére és eliminálására speciális eszközzel rendelkezünk.
Pácienseink számára jó hír, hogy a biofilmet plakkfestéssel meg is mutathatjuk a kezelés előtt! Amennyiben látható, gyorsabban és pontosabban tudjuk eltávolítani!
A biofilm eltávolítás folyamata
Régen járt fogorvosnál? Szeretné megelőzni a nagyobb baj kialakulását? Szeretettel és a legmodernebb megoldásokkal felkészülve várjuk rendelőnkben!
A weboldalon látható anyagok a rendelő szellemi tulajdonát képezik, ezeknek a felhasználása engedélyköteles.