Az általunk nyújtott kezelésekre garanciát vállalunk, mely kezelésenként eltérhet.
Egyedileg kialakított rendszerünknek köszönhetően az egyes kezelésekre nyújtott garanciát páciensünk is könnyen nyomon követheti.
Rendelőnkben az elvégzett kezelésekre vonatkozó garancia feltétele a félévenkénti kontrollvizsgálat, a rendszeres fogkőeltávolítás, valamint a megfelelő szájhigiénia fenntartása.
Rendelőnkben a kezelések nagy részét mikroszkóp segítségével végezzük, erről ide kattintva olvashat bővebben.
Emellett az elvégzett kezelések minőségét fogorvosaink magas színvonalú szakértelme, valamint az általunk alkalmazott minőségi anyagok garantálják: 2006 óta 3M referenciarendelőként működünk.
A Szolgáltató jótállása két részből áll: jótállás az egészségügyi beavatkozásokért, és jótállás a gyógyászati segédeszközökért.
Amennyiben az implantátum a páciens önhibáján kívül eltávolításra kerül, 5 (öt) éven belül egy alkalommal térítésmentesen, míg más esetben a műtéti költség 50%-ért az implantátumot újra behelyezzük, ha a páciens anatómiai adottságai lehetővé teszik.
Fogpótlásokra és tömésekre vonatkozó garancia
Implantátum esetén „útlevelet” kap a páciens, amelyben pontosan rögzítésre kerül, hogy milyen típusú és méretű implantátum került beültetésre, így ennek segítségével akár évtizedek múlva is, a világ bármelyik pontján a hozzáértő szakorvos azonnal be tudja azonosítani az implantátumokat és szakszerűen tud kezelést végezni.
Implantátumok be nem csontosodása esetén a műgyökeret eltávolítjuk, és - a megfelelő gyógyulási idő letelte után - egy új implantátumot helyezünk be.
Csont lebontódás esetén a garancia nem terjed ki a környező (csont és lágy) szövetek új implantátum befogadására alkalmas állapotba hozására.
Rendelőnkben az elvégzett kezelésekre vonatkozó garancia feltétele a félévenkénti kontrollvizsgálat, a rendszeres fogkőeltávolítás, valamint a megfelelő szájhigiénia fenntartása.
A garancia érvényesítésének feltételei:
A garancia nem érvényes, amennyiben:
A garancia érvényesítésének helye és módja:
A garanciális igényeket kizárólag előzetes időpont egyeztetés után, személyesen lehet bejelenteni a vállalkozó telephelyéül szolgáló rendelőben, ahol az esetleges garanciális kezelések történnek. Az esetlegesen felmerülő utazást, illetve annak minden költségét a páciensnek kell vállalnia. Másik fogorvosi rendelőben vagy más kezelőorvos által elvégzett kezelések költségeinek megtérítését nem vállaljuk.
Szolgáltató a jótállás időtartamát a Megrendelő javára bármikor megváltoztathatja, amely változtatás a Megrendelő értesítése napját követő napon kezdődik.
2) Szolgáltató a gyógyászati segédeszközökre legalább az alábbi időtartamú jótállást vállalja:
- 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó egységár esetén 1 (egy) év,
- 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó egységár esetén 2 (két) év, - 250 000 forint egységár felett három 3 év.
Szolgáltató a jótállás időtartamát a Megrendelő javára bármikor megváltoztathatja, amely változtatás a Megrendelő értesítése napját követő napon kezdődik.
A jótállási idő első 6 (hat) hónapján belül történő hibabejelentés esetén a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a gyógyászati segédeszköz a végleges átadásakor rendeltetésszerű használatra alkalmas volt. 6 (hat) hónapon túli hibabejelentés esetén a Megrendelőnek kell bizonyítania, hogy a gyógyászati segédeszköz a végleges átadásakor a rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt.
Ha a hiba oka a Szolgáltató hibás teljesítése, a gyógyászati segédeszköz első alkalommal történő javítása során, ha a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a gyógyászat segédeszköz nem javítható, - a Megrendelő eltérő rendelkezése hiányában - a Szolgáltató köteles a gyógyászati segédeszközt 8 (nyolc) napon belül kicserélni. Ha a gyógyászati segédeszköz cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles annak ellenértékét további 8 (nyolc) napon belül a Megrendelő részére visszatéríteni.
Ha a hiba oka a Szolgáltató hibás teljesítése és a jótállási időtartam alatt a gyógyászati segédeszköz 3 (három) alkalommal történő kijavítását követően ismét meghibásodik, - a Megrendelő eltérő rendelkezése hiányában - valamint ha Megrendelő nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja azt a Szolgáltató költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Szolgáltató köteles a gyógyászati segédeszközt 8 (nyolc) napon belül kicserélni. Ha a gyógyászati segédeszköz cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles annak ellenértékét további 8 (nyolc) napon belül a Megrendelő részére visszatéríteni.
Ha a hiba oka a Szolgáltató hibás teljesítése és a gyógyászati segédeszköz kijavítására a kijavítási igény Szolgáltató részére való közlésétől számított 30. (harmincadik) napig nem kerül sor, - a Megrendelő eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató köteles a gyógyászati segédeszközt a 30 (harminc) napos határidő eredménytelen elteltét követő 8 (nyolc) napon belül kicserélni. Ha a gyógyászati segédeszköz cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles annak ellenértékét további 8 (nyolc) napon belül a Megrendelő részére visszatéríteni.

3) Nem terjed ki a Szolgáltató jótállási kötelezettsége, illetve a Szolgáltató mentesül a jótállási kötelezettsége alól a következő esetekben:
a) A kezelés folyamata alatt alkalmazott ideiglenes megoldásokra(ideiglenes tömések, koronák, hidak, héjak, betétek, ragasztások, stb.)
b) A fogpótlás elvesztése, koronák, betétek, hidak lenyelése esetén
c) Olyan hibákra és sérülésekre, amelyek nem rendeltetésszerű használat vagy baleset, leejtés, extrém erőhatás következtében jönnek létre, mint például fogszorítás, csikorgatás, vagy csontra, magra kemény tárgyra történő harapás, elülső pótlások tépéssel történő megfeszítése, stb., vagy amelyeket a Megrendelő magának okozott vagy okoztatott (pl. piercing, stb.)
d) Olyan hibákra és sérülésekre, amelyek megállapíthatóan abból adódnak, hogy a Megrendelő nem tartotta be a Szolgáltató utasításait (például a fogorvosa által javasolt éjszakai fogvédő sínt nem készítteti el, illetve nem hordja).
e) A Megrendelő olyan egészségromlására, és a beépített anyag ebből eredő meghibásodására, amelyet a Megrendelő életmódja, rossz szokása (pl. fogcsikorgatás) vagy betegsége okoz.
f) A Megrendelő az előírt kontrollvizsgálaton, és/vagy félévente legalább egy ellenőrzésen nem jelenik meg
g) Ínyvisszahúzódás, vagy a csont leépülés, kivéve ha az bizonyítottan kizárólag a Szolgáltató hibás teljesítése miatt történt;
h) A Megrendelő a javasolt kezeléseket nem vette igénybe, a panasz a be nem fejezett kezelési sorozat eredménye
i) A megrendelő nem követi a fogorvos utasításait (például nem viseli teljes lemezes fogpótlását éjjel)
j) A Megrendelő nem megfelelő szájhigiénéje, dohányzás, alkoholfogyasztása vagy kábítószer illetve gyógyszer abususa következtében kialakuló panaszok
k) A Megrendelő számottevő súlyváltozása (20%) esetén
m) Anyagcsere betegségek (különös tekintettel a csontanyagcsere betegségeire), egyéb súlyos általános betegség esetén
l) A fogművek nem megfelelő gondozása, tisztítása, karbantartása esetén
m) A Megrendelő a kezelés alatt, vagy a kezelést követően más szolgáltatótól vesz igénybe fogászati kezelést, vagy fogtechnikai munkát
n) Ha a minőségi kifogást határidőn belül bejelenti, de a kifogás kivizsgálását, orvoslását nem teszi lehetővé, kontrollvizsgálaton, kezelésen nem jelenik meg, a fogművet, gyógyászati segédeszközt nem bocsátja a Szolgáltató rendelkezésére.
o) Ha a Megrendelő panasza a szakma által elfogadottan a kezelés lehetséges következményeként fellépő kockázatra, vagy szövődményre (pl, gyökérkezelés szükségessége tömés vagy egyéb fogat érintő kezelés után, megnyíló sinus felső őrlőfog eltávolítása esetén), vagy mellékhatásra (fájdalom, duzzanat, bőr elszíneződése, stb.),
p) Ha a Megrendelő a Szolgáltatótól megrendelt kezelés alatt, vagy a kezelést követően más szolgáltatótól vesz igénybe fogászati vagy dentálhigiéniai kezelést, vagy fogtechnikai munkát.
Fentiektől Szolgáltató és Megrendelő közös megegyezéssel eltérhetnek, amely eltérés során a Megrendelő nem kerülhet rosszabb helyzetben, mint ha a jótállási jogait érvényesítette volna.
A Szolgáltató jótállása más fogászaton igénybe vett szolgáltatás megtérítésére, illetve útiköltség térítésre nem terjed ki.
Tegyünk közösen azért, hogy az Önnek nyújtott kezeléseink sokáig szolgálhassák egészségét!
Szeretettel várjuk!
Kérdés vagy bejelentkezés esetén kérjük töltse ki az alábbi űrlapot és felvesszük Önnel a kapcsolatot.
A weboldalon látható anyagok a rendelő szellemi tulajdonát képezik, ezeknek a felhasználása engedélyköteles.